Facebook Share Image

a jövő élhetőbb városaiért

A T-Systems Magyarország hazánk vezető infokommunikációs
szolgáltatójaként, több várossal szoros partnerségben olyan
megoldásokat alakított ki, amelyekre alapozva digitalizálhatók
a városi lét alapjai: a közszolgáltatásoktól kezdve az intézményi
működésen át közösségi közlekedésig.

Napjaink folyamatosan gyorsuló ütemű urbanizációja egyaránt kihívások elé állítja a települések vezetőit és lakóit: meg kell teremteniük a tömeges együttélés élhető és fenntartható feltételeit. A korszerű infokommunikációs technológiák és szolgáltatások alapjaiban segíthetik egy város életének megszervezését, a közszolgáltatásoktól kezdve a közlekedésen, az egészségügyön, az oktatáson és a kereskedelmen át egészen a helyi önszerveződő közösségek támogatásáig. Az egyre nagyobb mértékben beépülő innovatív megoldások hatékonyan és alacsonyabb költségek mellett járulnak hozzá ahhoz, hogy a lakosság életminősége érezhetően javuljon, mindezt úgy, hogy közben helyi és országos szinten is élénküljön a gazdaság. A digitalizáció egyben lehetőséget teremt arra, hogy az állampolgárok aktívan kapcsolódjanak be városuk életébe és hosszútávon is megtalálják számításaikat egy jól működő ökoszisztéma részeként.

 

Tisztelt Érdeklődő!

Rékasi TiborEgy sok tekintetben átalakuló világban a digitális forradalom korát éljük. Tanúi lehetünk annak, ahogy életünk minden területén megjelennek és elképesztő sebességgel uralkodóvá válnak az infokommunikációs technológiákra épülő termékek és szolgáltatások. A digitalizáció leglátványosabban a városokban jelenik meg, hiszen ez az a közösségi tér, ahol a fejlesztések összpontosulnak, és ahol a szinergiák egymásra épülése folyamatos innovációt tesz lehetővé. A hatékonyan működő, fenntartható városok jelentik a kulcsot a sikeres és versenyképes jövőnkhöz. Az új technológiák nem ismerik az országhatárokat, számunkra viszont kiemelt jelentőségű, hogy a magyar városok is megtapasztalják előnyeiket.
A hazai infokommunikációs szektorban piacvezető szerepéhez méltón a T-Systems Magyarország olyan portfólióval és projekttapasztalattal rendelkezik, amely képessé teszi arra, hogy aktív partnere legyen a magyar városok digitalizálási törekvéseinek. Mindehhez nem csak az Európai Unió új, 2020-ig tartó költségvetési ciklusában biztosított források rendelkezésre állása, hanem a kormánnyal partnerségben létrejött Digitális Magyarország program jelenti azt a stratégiai hátteret, amelyre építve bármelyik város elindulhat a digitalizáció útján. Ahhoz, hogy az innovatív technológiákra épülő városokról ne csak elképzelések szülessenek, hanem mindez valóság legyen, széleskörű politikai, gazdasági, társadalmi együttműködésre van szükség, amelyben a T-Systems Magyarország stabil partnerként kíván részt venni szolgáltatói és rendszerintegrátori oldalról.
Honlapunk azt a célt szolgálja, hogy látogatóink megismerhessék azt a sokoldalú, a városi lét szinte minden szegmensére kiterjedő termék és szolgáltatás portfóliónkat, amelyre alapozva digitalizálhatók a városi lét alapjai.

Ismerje meg megoldásainkat és legyen részese velünk együtt a megújulásnak!

Üdvözlettel:

Rékasi Tibor
vezérigazgató
T-Systems Magyarország Zrt.