Sikeres a TeleBike

Tesztüzemben a Telekom közösségi kerékpárkölcsönző rendszere

Magyar fejlesztésű újdonsággal, a TeleBike rendszerhez tartozó kerékpárok szervizelését ellátó láncnélküli karbantartó kerékpárral és könnyen kezelhető regisztrációs megoldással kezdte meg működését a Telekom saját közösségi kerékpáros rendszere, a TeleBike.  A kezdeményezés már az első teszthónapban sikeres: közel 700 dolgozó használta indulása óta. A kizárólag a cég dolgozói számára elérhető, innovatív megoldásokra épülő rendszert a magyar Csepel Zrt-vel együttműködésben indította el a Telekom.

TeleBike 2013. május 24-én indult el a Magyarországon egyelőre egyedülálló önkiszolgáló kerékpárkölcsönző program: a Telekom TeleBike szolgáltatása. Ez az első olyan ingyenes kerékpárkölcsönző, amely keretében rövid időre, alkalmi kerékpározásra kölcsönözhetnek városi biciklit a felhasználók. Az egységes arculatú, jól felismerhető állomásokon a vállalat dolgozói vehetnek kölcsönbe biciklit, így munkaidőben gyorsabban és a legkisebb környezeti terheléssel juthatnak el egyik megbeszélésükről a másikra a cég budapesti irodaházai között.„Jó érzés, hogy nemcsak a közösségi biciklikölcsönzés elindításával tudunk új irányt mutatni, de a megvalósításnál felhasznált innovatív ötletek és újdonságnak számító megoldások is további távlatokat nyitnak. Az innovatív megoldások mellett fenntarthatósági célokat szolgálva, az élhető jövő iránti elkötelezettségünket is szeretnénk megmutatni egy ilyen kezdeményezés megvalósításával.” – mondta Pataki Róbert, a Telekom üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese.

TeleBike Az őszig tartó, féléves pilot-időszak alatt 40 kerékpárral működik a TeleBike rendszer. A kerékpárokkal a Telekom, illetve a T-Systems Magyarország négy telephelye között közlekedhetnek a dolgozók. A bicikliket PIN-kód vagy ügyfélkártya segítségével kölcsönözhetik ki a rendszerbe regisztrált kollégák, probléma esetén pedig dedikált ügyfélszolgálat és forródrót segít megoldani a helyzetet.

A biciklirendszert a Telekom a Csepel Zrt-vel szoros együttműködésben valósította meg. A magyar tulajdonú kerékpárgyár a biciklik biztosítása mellett azok szállítását és a rendszer karbantartását végzi, a világon újdonságnak számító, utánfutóval felszerelt logisztikai, és egyben szerviz-kerékpárként is működő Stringbike típusú kétkerekűjével. Az ötletgazda Telekom a kiépítésen túl a regisztrációs rendszer kifejlesztéséért, illetve a kerékpárok biztonságát biztosító megoldásokért is felelt: az egyedülálló flottakövető rendszerben minden biciklin GPS található, így azok hatékonyan védhetők lopás ellen. „Különösen örülünk ennek az együttműködésnek, hiszen amellett, hogy remek kezdeményezésnek tartjuk a városi kerékpározás ilyen alternatíváját számos innovatív megoldást is felsorakoztat a TeleBike rendszer. A Csepel logisztikai szisztéma mellett a Telekom által biztosított flottakövető rendszer, illetve maga a regisztrációs folyamat is a legmodernebb megoldások közé tartozik.” – mondta el Klimon Péter, a Csepel Zrt. vezérigazgatója.

 T-Systems
  Magyarország Zrt.

Kapcsolat

T-Systems Magyarország Zrt.

Sajtókapcsolat , 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 36.

Névjegy mentése QR kóddal

Megosztás