Lányok és mi

Idén az anyavállalatunkkal, a Telekommal közösen szerveztük meg a Lányok Napját, ahová az informatikai pálya iránt érdeklődő középiskolás lányokat vártunk az új közös székházunkba, hogy megmutassuk nekik, milyen nálunk nőként az IT szektorban világot formáló projekteken dolgozni.

ln_2_650x400.jpgÁprilis 30-án 95 középiskolás lány látogatott el hozzánk az új székházunkba, ahová 2018 év végén költöztünk be anyavállalatunkkal, a Telekommal. A napot a két cég bemutatásával kezdtük, majd egy kerekasztal beszélgetés közben a lányok betekintést nyerhettek női informatikusaink mindennapjaiba.

Belovai Beáta, a T-Systems értékesítési konzultánsa, Mezey Lívia, a Telekom IT és transzformációs igazgatója és Lakatos Petra, a T-Systems teljesítménymenedzsment csoportjának gyakornoka meséltek a lányoknak azokról a projektekről, melyeken dolgoznak, és arról, hogyan érzik magukat egy olyan szakmában, ahol a nők a mai napig alulreprezentáltak. Egybehangzó véleményük az volt, hogy nőként kifejezetten izgalmas olyan területen dolgozni, ahol most még kevesebben vannak, és hozzátették, hogy az IT területen egyre több kreativitásra van szükség, így feltétlenül szükség van ezen a területen is a „női energiákra”. Példakánt említették, hogy tesztelési feladatokban és UX design területén például a nők kifejezetten erősek.

„Nem kifejezetten várjuk el IT területen, hogy valaki IT szakos diplomával rendelkezzen, a mindennapok feladatai olyan sokrétűek, hogy a munkát igazán élesben tanulod meg.” – mondta el Mezey Lívia. „Az egyetem egy látásmódot ad, nálunk csak a munkához való hozzáállás számít” – tette hozzá Belovai Beáta.

 

ln_1_650x400.jpg

A lányok megismerkedhettek VANDA-val, hazánk első digitális üzleti asszisztensével is, Méry Katalin és Katona Éva előadásában. Láthatták, hogyan dolgoznak nők egy olyan csapatban, ami mesterséges intelligencia fejlesztésével foglalkozik, és megtudhatták azt is, hogy mit tud jelenleg VANDA és milyen irányokban fejlődhet még.

„A robotok nem veszik el az emberek munkáját, ez egy rossz megközelítés. Ahhoz ugyanis, hogy ezek a robotok fejlődjenek és tanuljanak, emberekre van szükség, akik tanítják őket” – mondta el Méry Katalin, megmutatva a lányoknak, hogy jelentős potenciált rejt egy AI-el foglakozó területen dolgozni.

 

ln_4_650x400.jpgA beszélgetések után a lányok egy interaktív székházsétára indultak, hogy megismerhessék új székházunk inspiráló közösségi tereit és munkaállomásait.

A séta közben a különböző állomásokon a csapatok beleláthattak közlekedésinformatikai projektjeinkbe, megtudták, hogy miért kiemelkedő lehetőség a T-Systems Akadémia, amely egy olyan rotációs szakmai program, ahol több területen kipróbálhatják magukat az akadémisták, és a munka mellett tanulhatnak is. A Pató Pál teszten szembesülhettek azzal, hogy valóban tettrekészek-e vagy inkább a halogatást választják, és megismerkedhettek a napjainkban egyre népszerűbb kiválasztási módszerrel, a videóinterjúzással is. A nap végén pedig egy pályaorientációs beszélgetésen segítettünk nekik, hogy könnyebben döntsenek arról, mik lesznek majd akkor, ha nagyok lesznek.

Megosztás