Együtt gondolkodunk, közösen cselekszünk.

Együtt gondolkodunk, közösen cselekszünk!

Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy bármi megtörténhet, olyan dolgok, melyekre nem számítunk és nem vagyunk felkészülve. A megszokott életünk egyik napról a másikra megváltozott és soha nem lesz olyan, mint korábban. A mindennapjaink részévé vált a folyamatos változás. Ahhoz, hogy holnap sikeresek tudjunk maradni, alkalmazkodnunk és gondolkodnunk kell, fel kell tudnunk tenni a megfelelő kérdéseket. Mi lesz holnap? Milyen lesz a jövő? Félünk tőle? Elszenvedjük? Vagy rugalmasak leszünk, felkészülünk és a kezünkbe vesszük az irányítást? Partnereinkkel közösen azon dolgozunk, hogy válaszokat, megoldásokat nyújtsunk ügyfeleinknek most és a jövőben egyaránt. Neves szakembereket, ismert művészeket és véleményformálókat kértünk fel, hogy közösen gondolkozva feltegyük a legfontosabb kérdéseket és közösen keressük rá a valós válaszokat.


A kiberbiztonság napjaink fontos kérdése, hiszen a digitális eszközök életünk részévé váltak. Nem csak a munkánkat végezzük a segítségükkel, hanem a magánéleti titkainkat, személyes adatainkat és emlékeinket is számítógépen, okostelefonon vagy felhőben tároljuk. A pandémiás helyzet következményeként a digitalizáció még inkább előtérbe került, hiszen rövid idő alatt komplett vállalkozások, céges megbeszélések és családi események költöztek az online térbe. Minden adat információt hordoz magában, ezáltal olyan dolgokat árul el rólunk, amit akár még mi magunk sem tudtunk. Vajon kiknek a kezére jutnak ezek az adatok? Mit tudunk tenni adataink biztonsága érdekében? Keleti Arthurt, a T-Systems IT Biztonság szakértőjét kértük fel, hogy közösen gondolkodva keressünk válaszokat adataink védelme érdekében.

A 21. század munkaerőpiacán az automatizáció, a digitalizáció és a robotizáció egyre erősebb megjelenésével felvetődik Bennünk a kérdés milyen munkája lesz a jövőben az emberiségnek? Vajon mit hoz a jövő? Milyen szerep jut a humanoid robotoknak? Segíteni, támogatni fogják a munkánkat vagy elveszik azt? A következő generációkat arra kell ösztönöznünk, hogy megtanuljanak szimbiózisban élni és dolgozni ezekkel a digitális lényekkel. Fel tudjuk erre készíteni őket? A T-Systems Symposiumára készülve Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a vállalatok, a kormány és a közösség együttműködésének szükségességét fogalmazza meg annak kapcsán, hogy a jövő nemzedéke tudjon és akarjon a robotokkal együttműködni.

Mit tartogat a jövő a zeneipar számára? Valóban egy gombnyomás elég lesz ahhoz, hogy koncerthangulatot varázsoljunk egy üres szobába? Nem is olyan régen a televízió és a rádió volt az egyetlen út az emberekhez. A technológia fejlődésével ma már elég egyetlen kattintás. Hogyan férkőzik be a robotizáció a zeneiparba? Lehetséges, hogy a jövőben robotok fogják írni a dalokat? Rúzsa Magdi szerint, bármennyire is halad előre a technika és vele együtt a világ, kelleni fogunk mi emberek, hiszen szív és lélek nélkül ebben az iparágban az egész mit sem ér. Azonban fontos figyelnünk arra, hogy a digitalizáció okozta emberi elszigeteltséget megállítsuk, és ne tudjuk eltávolodni egymástól a mindennapokban.

Mi lenne, ha modellezni tudnánk a járványok terjedését? Hány nap legyen a karantén? Hogyan segíthet a matematika a járvány leküzdésében? A betegségek terjedésével a valóságban nem tudunk kísérletezni, egy virtuális populáció létrehozásával viszont modellezni tudjuk a vírusok terjedését. A T-Systems Symposium videósorozatának legújabb részében Röst Gergely matematikus segítségével vizsgáljuk a matematika és a járványok közötti kapcsolatot. Mindannyian tisztában vagyunk már a betegség elleni védekezés és megelőzés aranyszabályaival, de vajon tudjuk miért éppen ezeket technikákat alkalmazzuk? Az új korona vírus járvány következtében hatalmas mennyiségű digitális adat áll rendelkezésünkre, hiszen olyan világszintű összefogás tapasztalható, ami korábban még soha. Ezekből az adatokból alkotnak modelleket a matematika és a digitalizáció eszközeivel Röst Gergely és kutatótársai, elősegítve a betegség könnyebb megértését, illetve a legoptimálisabb védekezési stratégia kialakítását.

Gondolkodtál már azon, munkanapod hány százalékát töltöd operatív feladatokkal? Mivel tudnád felgyorsítani, vagy kiváltani a folyamatokat? Hogyan értelmezik a munkavállalók manapság az innovációt? Munkavállalóként teljesen mást jelent, mint a nagyvállalatok, intézmények számára. Ötletek, megoldások, vagy akár egy feladat sajátos értelmezése is lehet innovatív, csupán elég bátornak kell lennünk ahhoz, hogy saját gondolatainkra újításként tekintsünk. A T-Systems Symposium videósorozatának legújabb epizódjában, Dobrádi László kollégánkat mutatjuk be, hobbi fejlesztésként indult alkalmazását, a Dobitool-t ma már több mint száz munkatársunk használja nap mint nap.

A T-Systems Symposium videósorozatában ezúttal a sport és a mesterséges intelligencia kapcsolatát vizsgáljuk Lékai Máté, a Telekom Veszprém irányító játékosa segítségével. A technológia fejlődésével minden területen fel kell venni a ritmust, így a kézlabda csapatoknak is. Vajon mennyire veheti át a mesterséges intelligencia a szakemberek feladatait a sportban? Egy győzelemben a sporton túl mennyi szerepe van a technológiának és mennyi szerepe az emberi tervezésnek? Egyáltalán hogyan tud megjelenni a digitalizáció ezen a területen? Gondoljunk csak bele, mi lett volna a csapatokkal, ha a pandémiás időszak alatt nincs segítségükre a technológia. Hogyan tudtak volna edzeni, felkészülni a szezonra?

Az elmúlt években nagy erővel söpört végig a világban az agilitás és a digitalizáció. A vírushelyzet sajnos élesben teszteli ,tudunk-e valóban alkalmazkodni, agilisan élni és dolgozni. „Ez a lehetőségek ideje. Stratupok, vállalkozók számára ez most az az időszak, amikor hihetetlen nagy kapuk is kinyílnak.” - mondja Balogh Péter, angyalbefektető. Hogyan tudjuk észrevenni a szembejövő lehetőségeket? Hogyan lehet jól reagálni különböző krízishelyzetekre? A T-Systems Symposium videósorozatában Balogh Péterrel közösen már a jövőbe tekintünk, és arra a kérdésre keressük a választ, hogyan tud egy cég – legyen multinacionális leányvállalat, hazai vállalkozás vagy startup - krízishelyzetek alatt is növekedni, sikereket elérni.

A mai kor értéke már nem az arany, inkább egy olyan kevésbé kézzelfogható dolog, amire lehet nem is gondolnánk: az adat. Hogyan tudjuk biztonságosan tárolni őket? Egyáltalán fizikailag hol találhatók ezek az adatok? Miért előnyös a cégek számára egy adatközpont? A T-Systems Symposium videósorozatának ezen részében Simon Lajost, a Richter Gedeon IT igazgatóját hívtuk közös gondolkodásra. A mai modern IT-nak olyan könnyen kell működnie, mint mikor kinyitjuk a vízcsapot. Bele sem gondolunk, mekkora komplexitás és háttérmunka van egy online tranzakció mögött, vagy mikor megnyitunk egy alkalmazást. Mindezekhez adatközpontokra van szükség, a cégek sikeres működéséhez pedig az adatok elemzésére és megfelelő tárolására.

Megosztás